~Florence
A szemem lassan kinyílt, pár pillanatig csak meredtem magam elé. Aztán bevillant minden. A palota körülötti fekete sereg, az anyám kétségbeesett tekintete, Philip remegő kezecskéi, Gerad bácsi szavai... Éberen másztam ki az ágyból és szó nélkül engedtem Lisának, hogy segítsen felöltözni és rendbe tenni magam. 5 perc múlva Lisa a kezébe vette a táskámat és elindultunk a padlásfeljárón.
- Lisa... - motyogtam rémülten.
- Nyugodjon meg, hercegnő! Biztonságban van. - Meggyőzően beszélt, de azért láttam, hogy remeg a keze.
- Nyugodjon meg, hercegnő! Biztonságban van. - Meggyőzően beszélt, de azért láttam, hogy remeg a keze.
Megérkeztünk a padlásra. A sötét, de roppant tiszta helyiség ablaka alatt egy férfi állt. A holdsugár megvilágított az arcát és izmos, védőruhával fedett testét. Egyből ráismertem, Simon volt az.
- Hercegnő! Lisa! - mondta, enyhe meghajlással.
- Hercegnő! Lisa! - mondta, enyhe meghajlással.
- Simon! Itt a cucca. Kérlek, siessetek! - mondta Lisa, majd Simon kezébe nyomta a táskámat.
- Lisa! Gyere ide! - mondtam, a könnyeimmel küszködve.
Remegve öleltem magamhoz azt a vézna kis testet, Lisát, az én EGYETLEN Lisámat. Vajon látom-e még valaha? Életben marad-e?
- Vigyázz magadra, Lisa Monroe! Szükségem van rád. - elengedtem, majd letöröltem azt az egy könnycseppet, amit a többi követni akar.
- Lisa! Gyere ide! - mondtam, a könnyeimmel küszködve.
Remegve öleltem magamhoz azt a vézna kis testet, Lisát, az én EGYETLEN Lisámat. Vajon látom-e még valaha? Életben marad-e?
- Vigyázz magadra, Lisa Monroe! Szükségem van rád. - elengedtem, majd letöröltem azt az egy könnycseppet, amit a többi követni akar.
Lisa arcára szeretetteljes mosoly kúszott fel.
- Itt leszek, amikor csak szeretné.
Utoljára megszorítottam a kezét, majd Simon becsatolt az ejtőernyő csatjaival. Lisa kitárta az ablakot, mi kifurakodtunk rajta a tetőre és már ugrottunk is. Simon kiválóan értett mindenhez, így az ejtőernyőzéshez is. A sötétben szeltük a levegőt, én csak bámultam az eget és hagytam, hogy a könnyeket elmossa a szél. Elmegyek. Kitudja mikor térek ide vissza? Egy utolsó pillantást vetettem a palotára, Lisára, a gyilkos seregre, a hegyre...
Simon megkezdte a landolást. Közeledtünk a tengerparthoz.
Simon megkezdte a landolást. Közeledtünk a tengerparthoz.
- Ne ficánkoljon! - utasított.
Simon hátrafelé dőlt és szépen lecsúsztunk a homokba. Simon villámgyorsan kicsatolt, kötözött, húzott, vágott és pár perc múlva a táskámmal a kezében szaladt az egyik sziklához. Követtem. Ott halkan diskurált egy amerikai férfival, majd rám nézett.
- Hercegnő! Nagyon vigyázzon magára! Reméljük, hamarosan újra köreinkben tudhatjuk. - miután elmondta, játékosan elmosolyodott és gondoskodóan megsimította a karomat.
- Viszlát, Simon! Hiányozni fog... - kedvesen rámosolyogtam, majd követtem az amerikai férfit.
- Viszlát, Simon! Hiányozni fog... - kedvesen rámosolyogtam, majd követtem az amerikai férfit.
Egy nagy sziklán át kellett mászni, hogy egy eldugott részhez érjünk. Ott egy csónak várt ránk, egy evezőlapáttal.
- Szálljon be, hercegnő! - mondta a férfi. - Nézze csak! Látja a távolban azt a nagy csövet, ami a tengerből áll ki? Na, az ott egy tengeralattjáró. Azzal fogunk elutazni egészen Georgia állam kikötőjéig. Ott aztán egy újabb csapat fogja várni. Onnantól kezdve pedig minden fantasztikus lesz. Majd meglátja milyen szép hely is az Egyesült Államok!
- Fantasztikus? Egyedül? Egy idegen országban? - lemondóan sóhajtottam.
- Legyen pozitív, kisasszony! - elmosolyodott és az arcán kis gödröcskék jelentek meg.
Elkezdett evezni, az izmos karjai által irányított lapátok csak úgy szelték a vizet. Segített beszállni a hatalmas járműbe. Bent nagy sürgés-forgás fogadott. Vagy öt, csinos uniformist viselő hölgy sietett elém és egyből kezelésbe vettek. Átvittek egy aránylag tágas kabinba, ahol átöltöztettek és kifésülték a hajam. Nem akartam fürdeni, ezért csak befektettek a nagy, puha ágyba és magamra hagytak. Természetesen egyből kimásztam az ágyból és körbenéztem a kabinban. A falait valami acélból készíthettek, mondjuk nem vagyok nagy szakértő, szóval az is lehet, hogy hatalmasat tévedtem. Az ajtó is abból az szürke, kemény anyagból volt. A szoba közepén egy széles, matracos ágy terpeszkedett, élénk színű ágyneműhuzattal. A jobb oldali falon végig az ágynemű színéhez passzoló, rögzített szekrénysor volt, középen egy íróasztallal. A bal oldali falon végig filccel írt idézetek, aláírások voltak. Megragadtam egy filcet az asztalról és ráírtam a következőket:
- Legyen pozitív, kisasszony! - elmosolyodott és az arcán kis gödröcskék jelentek meg.
Elkezdett evezni, az izmos karjai által irányított lapátok csak úgy szelték a vizet. Segített beszállni a hatalmas járműbe. Bent nagy sürgés-forgás fogadott. Vagy öt, csinos uniformist viselő hölgy sietett elém és egyből kezelésbe vettek. Átvittek egy aránylag tágas kabinba, ahol átöltöztettek és kifésülték a hajam. Nem akartam fürdeni, ezért csak befektettek a nagy, puha ágyba és magamra hagytak. Természetesen egyből kimásztam az ágyból és körbenéztem a kabinban. A falait valami acélból készíthettek, mondjuk nem vagyok nagy szakértő, szóval az is lehet, hogy hatalmasat tévedtem. Az ajtó is abból az szürke, kemény anyagból volt. A szoba közepén egy széles, matracos ágy terpeszkedett, élénk színű ágyneműhuzattal. A jobb oldali falon végig az ágynemű színéhez passzoló, rögzített szekrénysor volt, középen egy íróasztallal. A bal oldali falon végig filccel írt idézetek, aláírások voltak. Megragadtam egy filcet az asztalról és ráírtam a következőket:
Florence Norling
2014. június 11.
Örökké emlékezni fogok rád, Otthon!
Otthon. Ez a szó annyit jelentett nekem abban a pillanatban. Ez a szó jelentette a családot, a barátokat, a szeretet, de egyben a veszélyt, a félelmet és a kilátástalanságot is. Az utolsó hármat a jövőmre nézve is elmondhattam... Ismét könnyek szelték át az arcomat. Az íróasztalhoz siettem, felkapcsoltam a lámpát, majd elővettem néhány levélpapírt és tollat. Írni kezdtem. Apámnak, aki hatalmas veszélyben van, anyámnak, aki szintén bujdosik, az öcsémnek, aki most szolgasorban rostokol anya gonosz nővérénél, Lisának, akit talán sosem látok többé...
Miután befejeztem a levélírást, leoltottam az összes lámpát és bemásztam az ágyba. A digitális óra számlapját bámultam. 1 óra múlt 47 perccel. A látásom elhomályosodott, a szemem lecsukódott és végül mély álomba zuhantam.
Miután befejeztem a levélírást, leoltottam az összes lámpát és bemásztam az ágyba. A digitális óra számlapját bámultam. 1 óra múlt 47 perccel. A látásom elhomályosodott, a szemem lecsukódott és végül mély álomba zuhantam.
